Szabó Gábor

operatőr
2018 zsűritagja

Érdemes Művész , a HSC alapító- és vezetőségi tagja. 1984-ben a Jób lázadása című filmjét Oscar-díjra jelölték a legjobb idegennyelvű film kategóriában. Ő fotografálta Zsigmond Vilmos egyetlen rendezői filmjét, A tékozló apát. Huzamosabb ideig dolgozott Hollandiában, Tirza című filmje volt a hollandiai jelölt a 2011-es Oscar-díjra. Operatőrként több mint 30 játékfilmet, számos dokumentum- és rövidfilmet forgatott. Az általa fotografált filmek több mint 50 díjat nyertek nemzetközi és hazai filmfesztiválokon. Két alkalommal nyerte el Az év operatőre címet, 2017-ben pedig, A martfűi rém forgatásáért a legjobb operatőrnek járó díjat.

"Második éve rendezzük meg a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált, és ez egy fesztivál életében még csak kisbaba kor. Ezen a ponton a legfontosabb, hogy saját magunk számára is megfogalmazzuk, milyen filmeket és milyen filmeseket keresünk. A névadó személye világossá teszi, hogy operatőri szempontból vizsgáljuk a filmeket. Ugyanakkor talán a legfontosabb, amit megtanulhattunk Vilmostól, hogy az operatőri teljesítményt, a képet nem lehet önmagában értékelni. Az ő életműve a legjobb példa, hogy a kép, az operatőri teljesítmény mindig csak a film egészének üzenete szempontjából, a rendezői szándék szemszögéből vizsgálható. Így hát nem egyszerűen „szép” képeket keresünk, hanem „jó” képeket. Olyan képeket, amelyek lehetnek adott esetben akár „csúnyák” is, ha ezzel hatékonyan szolgálják a filmet, a filmi szándékot. Olyan képeket keresünk, amelyek nemcsak a kamerában, de az agyunkban is elraktározódnak, amelyek nyomot hagynak bennünk. Olyan képeket, amelyek új oldalról mutatják meg a világot vagy önmagunkat, és amelyek értékes és újat hozó filmi gondolatot szolgálnak. Nem szép, hanem erős képeket keresünk, erős képi kifejezőeszközöket, amelyek erős filmi gondolatok mentén születtek, és ha így van, akkor sebaj, lehetnek ezek a képek akár klasszikus értelemben véve szépek is. Hogy mennyire tudjuk magunkat függetleníteni a filmektől, és csak a képre koncentrálni? Nos, ezt nem tudjuk és nem is akarjuk. Nyilvánvaló, hogy a film értéke, ereje, gondolata, aktualitása, üzenete, szándéka, igényessége és minősége mind fontosak számunkra, és a jó képek attól válnak még nagyobb értékűvé, ha az egész ügy értékes, aminek a szolgálatában állnak. Így, bár az operatőri teljesítményt díjazzuk, a filmek egészét is honoráljuk a díjakkal." Szabó Gábor