Több, mint 50 országból érkeztek nevezések az október 24. és 28. között immáron hetedik alkalommal megrendezett filmfesztiválra. Ausztráliától Argentínáig és Finnországtól Dél-Afrikáig összesen közel 400 beadvány közül válogathat majd a nívós előzsűri, melynek tagjai idén is a hazai filmszakma jeles képviselőiből kerültek ki: a nagyjátékfilmeket Buk Miklós operatőr, a Magyar Filmoperatőrök Egyesületének (HCA) alelnöke és Török Ferenc, Balázs Béla-díjas rendező, a kisjáték- és kísérleti filmeket dr. Muhi András Balázs Béla-díjas producer, az Inforg Stúdió alapítója és Csepeli Eszter operatőr, míg a dokumentumfilmeket Bakony Alexa rendező és Domokos Balázs FRIPESCI-díjas operatőr válogatják.
A versenyprogamba került művek alkotóit május közepén email-ben értesítjük.
Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is rengeteg, más nemzetközi filmfesztiválokon versenyző – legyen az Berlin, Velence, Rotterdam vagy Hamburg – alkotást találunk a nevezések között. Megméretteti magát az a Szelíd, mely első magyar filmként meghívást kapott a Sundance Filmfesztivál programjába, a friss Európai Független Filmfesztivál (ÉCU) legjobb drámájának járó díjat elhódító Az első kettő, illetve a Hétköznapi kudarcok, melyért Velencében a legjobb fiatal rendező díját Grosan Cristina kapta.
Az operatőri munkát fókuszba helyező Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál a hagyományokhoz híven erős hazai és nemzetközi filmekből álló versenyprogrammal, szakmai előadásokkal, kerekasztal beszélgetésekkel és workshopokkal, továbbá egyéb tematikus vetítésekkel várja az érdeklődőket október 24. és 28. között. Az eseménysorozatnak ezúttal is a Belvárosi Mozi ad otthont, ahol öt napon keresztül ismét a képszervezés kerül a középpontba.