Beskatulyázhatatlan, szabálytalan művész. A magyar film vizuális nyelvének egyik megújítója, a totálkép híve, a fénykezelés virtuóza, aki bármilyen új technikát és anyagot a keze alá szelídít. Igazi profi, bár ő nem szereti, ha annak nevezik. Filmjeit nézve szembetűnő, mennyi bennük az úgynevezett bravúros beállítás. Az embernek az az érzése, ha nem néz bele a keresőbe, akkor is pontosan tudja, mi van a képen – írta róla Báron György.
Ragályi Elemér, Maár Gyula, Szomjas György kortársa, utóbbi filmjeinek állandó operatőre. 1970 és 1974 között a Balázs Béla Stúdió meghatározó alakja. Jancsó Miklós barátja és munkatársa, az 1999-ben induló Pepe-Kapa filmek jó részének operatőre.
A hatvanas évek végén egyik aláírója volt az úgynevezett "szociológiai kiáltványnak", amelyben a látvány technikai rögzítése helyett az emberi drámát is érzékeltető, mélyebb igényű képi megfogalmazás mellett álltak ki. Grunwalsky kifejezésével élve a "valóság képi arcát" akarták megmutatni, kezdeményezésük abban a korban egyfajta társadalmi mozgalomnak számított.
Grunwalsky Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotónak 73 film fűződik a nevéhez. „Nem tudnám megmondani, melyik a fő területem: a rendezés, operatőrség, forgatókönyvírás, fotózás vagy épp a televíziós műfajkísérletek. Számomra ugyanolyan fontos a Danaidák című fotókönyvem, mint a játékfilmjeim. Sem stílusban, sem témában nem egyformák a dolgaim. Két film között annyi minden történik a világban, körülöttem és velem, annyi minden változik a technikához való viszonyomban, hogy nem tudom megismételni az előző hangulatot, ugyanazt a stílust.” – mondja magáról.
Filmjei 1975-től számos alkalommal nyerték el a Filmszemle és a Filmkritikusok operatőri - vagy nagydíját. 2010-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, ugyanebben az évben ítélték neki a Magyar Mozgókép Mestere címet kiemelkedő művészi alkotómunkájáért és elkötelezett szakmai közéleti tevékenységéért.
