Hazai és külföldi kisfilmek, valamint a Nádas Péterről készült portréfilm vitték a prímet a 7. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál második napján, szerdán a Belvárosi Moziban. Az este vetített zambiai filmdráma az elbűvölő naivitással előadott szívbemarkoló sztorijával, a bolíviai versenyfilm pedig letaglózó szikárságával, szociografikus mélységével győzte meg a nézőket.
„Csak remélni tudom, hogy a jó filmek, amelyek szólnak valamiről, amelyekben igazi karakterek vannak, amelyekből kicsit tanulnak az emberek, előbb-utóbb visszajönnek. Talán a közönség ízlése is javul kicsit, mert ma rettenetes. Nemcsak Amerikában, hanem mindenütt a világon, ahol az ócska amerikai filmeknek piacuk van. Miért nézik az emberek ezeket, ha rossznak tartják őket? Nagy probléma, hogy nincs filmoktatás az iskolákban, holott óriási szükség lenne rá. Ha rajtam múlna, rögtön első osztályban ugyanúgy bevezetném a filmoktatást, mint az olvasást és az írást. A filmművészetre ugyanúgy meg kellene tanítani az embereket, mint a rajzolásra, festésre, zenére. Ha a gyerekek hatéves koruktól magukba szívnák, hogy mi a jó film, akkor tíz-tizenöt év múlva felnőne egy olyan generáció, amelyik pontosan tudná, mit érdemes nézni. Ma az emberek többsége a limonádékat, az erőszakos filmeket, a speciális effektekkel készülő filmeket szereti. A filmművészet ma nagyon alacsony színvonalon áll. Ezen kellene segíteni. Ha minden ugyanígy halad tovább, nem tudom, mit hoz a jövő.”
Azt hiszem, Zsigmond Vilmos elégedetten nézte volna végig a róla elnevezett szegedi fesztivál szerdai versenyprogramjának három magyar kisjátékfilmjét. Mindhárom szólt valamiről és mindhárom fényképezését kreatív, átgondolt, tehetséges operatőri munka jellemezte. Csak szurkolni lehet az alkotóknak, hogy minél több nagyjátékfilmet készíthessenek.
K. Kovács Ákos Branka című filmje Jugoszláviában játszódik 1991-ben, valahol a magyar határ közelében, messze a háborús frontvonalaktól. Branka, egy szarajevói ápolónő munkát kap egy állami kórház szülészeti osztályán. Első munkanapján ismerkedik meg Angélával, egy magyar kismamával, aki magányosan várja első gyermekét. Rövid idő alatt szoros kötelék szövődik közöttük. Az osztály karizmatikus főorvosa megpróbálja rávenni Brankát, hogy segítsen újszülötteket kicsempészni a kórházból, majd hitesse el a szüleikkel, hogy a külföldi pároknak eladott babák a születésük után nem sokkal meghaltak. A brutális film végén kiderül, anyák ezreivel történt hasonló az 1990 előtti évtizedekben Jugoszláviában, és még ma is százak keresik reménykedve gyermeküket.
A vetítés utáni közönségtalálkozón a film operatőre, Tóth Levente elárulta, a legnehezebb feladata az volt, hogy az egy helyszínen játszódó történetet izgalmassá tegye. Hosszú keresés után végül Törökkanizsán sikerült találnia egy kórházat, pontosabban egy tíz éve bezárt szülészetet, ahol egy hét alatt forgatták le a filmet még 2019-ben.
Úgy vélte, biztosan jobbat tett volna a történetnek, ha egy nagyobb kórházban forgathattak volna, ahol a rendszerszintű összefonódásokat jobban lehetett volna érzékeltetni, de így is hatásos lett a film, melynek létrejöttét nagyban segítette, hogy 2018-ban megkapta a ZSIFF-en a fiatal operatőröknek járó díjat. Az azzal járó kedvezmények felhasználásával tudtak forgatni.
A kisjátékfilmek fiatal operatőrei a beszélgetésen: Farkas Áron, Füzesi Tamás és Tóth Levente (fotók: Kuklis István)
Szelestey Bianka kisjátékfilmjében, a Hajszálrepedésben Lenke kénytelen szembenézni a ténnyel, hogy nem kapaszkodhat tovább haldokló kapcsolatába, miután párja 8 év után, éppen egy családi vacsora előtt szakít vele. A vacsora alatt végigjárja az elengedés stációit, és egy utolsó, kétségbeesett tettel bizonyítja, mennyit is ér valójában a kapcsolatuk. Füzesi Tamás operatőr a feszültséget fokozó közeli képekkel igyekezett visszaadni a fiatal párt játszó két tehetséges színész, Kurta Niké és Váradi Gergely arcának minden rezdülését. A FreeSZFE egyik projektjeként megszületett kisjátékfilmben a mellékszereplőket, az aggódó szülőket is két profi színész, Kubik Anna és Incze József alakította, és az intenzív játéknak köszönhetően hamar kialakult a történet sajátos légköre. Füzesi Tamás a beszélgetésen elmondta, egy kis lakásban forgattak, tükröződésekkel próbálták a szereplőket hiányos, mozaikos formában ábrázolni.
Jászberényi Sándor novellája alapján készült Füzes Dániel Hogy ne győzzünk című kisjátékfilmje, melynek két főszereplője végzős gimnazista Budapest külvárosában. Ők a helyi menő csávók egy tesztoszteron szagú, perspektíva nélküli, erőszakos világban, ahol az erő teszi férfivá a férfit. Amikor egy harmadik barátjukat véresre verik a Heaven Klubban, a két fiú bosszúhadjáratra indul, de kénytelenek szembesülni vele, hogy az igazi férfiasság valami egészen mást jelent. Farkas Áron operatőr Ionescu Raul, Kövesi Zsombor és Szécsi Bence főszereplésével a brutális agresszivitást sokkolóan hatásos képekkel jelenített meg. Bár a beszélgetésen elhangzott, hogy trükközni kellett a nagyobb létszámot igénylő jelenetekkel, a néző valószínűleg nem erre figyel, annyira letaglózza a sztori.
A Saját erdő alkotói: Kárpáti György Mór rendező és Pálos Gergely operatőr
A 20 éve New Yorkban élő Orsós László Jakab volt a Nádas Péterről készült, dokumentumfilmes eszközökkel operáló, Saját erdő című egyórás filozofikus portré ötletgazdája és dramaturgja. A vetítés után Kárpáti György Mór rendező Sághy Miklós filmesztétával beszélgetve elmesélte, hogy az évek óta a Nobel-díj várományosának tekintett íróval gombosszegi otthonában találkoztak először 2022 márciusában. A felkészülésnek is felfogható hat órában Nádas monológokat adott elő a falu és a környező erdő történetéről, saját életéről. Pálos Gergely operatőr már akkor jó kérdéseket tett fel, így mindketten átmentek az író már-már szokásosnak mondható „vizsgáztatásán”. 2022 június végén forgathattak a gombosszegi remete „birtokán” hat napot mindenféle filmes eszközzel, drónokkal, kamerákkal, fényképezőgépekkel felszerelkezve. Délelőttönként Simonyi Balázs filmkészítő és Kalmár Melinda történész, az SZTE kutatóprofesszora kérdezte Nádast, utána délutánonként vette fel a stáb a fontosabb snitteket. Külön gondot fordítottak az erdő hangjainak, neszeinek begyűjtésére, az állatvilág, a hangyák, giliszták, csigák, baglyok, nyulak lefilmezésére. Intenzíven vadásztak a képekre – árulta el Kárpáti György Mór.
Nádas közel kétszáz éves, híres vadkörtefáját – ami a valóságban egy elképesztően szuggesztív jelenség a rendező szerint – az egyik éjszaka bevilágították. Nádas is újra lefotózta, az egyik akkor készült képe került legújabb kötetének borítójára. Kárpáti úgy fogalmazott, az volt a céljuk, hogy olyan érzetet adjon a rendhagyó portréfilm, mintha a néző is eltölthetne egy órát Nádas Péterrel.
A főszereplő és a beszélgetőtársak is rejtőzködnek, így a természetfilmbe illően varázslatos felvételeket látva szinte monológszerű vallomásokat hallhatunk. A lételméleti alapkérdéseket is érintő, vegyes technikájú összművészeti alkotásban olyan fontos problémák is szóba kerülnek, mint az ökológiai katasztrófa, a szerelem, a kultúra, de a Nádast édesapja halála óta folyamatosan foglalkoztató és kísértő öngyilkosság kérdése is. Fontos alkotóeleme a filmnek a New York-i avantgárd művész, Laurie Anderson izgalmas zenéje. A rendező azt is elárulta, Anderson egyik különleges videója is hatott rájuk. A lenyűgöző filmet érdemes lenne levetíteni minden gimnazistának, amikor a kortárs magyar irodalomról tanulnak, mint ahogyan minden Nádas-rajongónak is erősen ajánlott.
Nagypál Orsolya filmrendező és Borbás István operatőr
Gyöngyösi Lilla filmkritikus Kamera zárt térben és végtelen térben címmel szakmai beszélgetést folytatott két filmkészítővel, a fesztivál egyik zsűritagjával, Nagypál Orsolya filmrendezővel és Borbás István operatőrrel. Nagypál arról is mesélt, mennyire fontos a szakmájában a rutinszerzés, milyen sokat tanult televíziós munkáiból, különösen a Terápia forgatásán Enyedi Ildikótól és Gigor Attilától. A készülő Hunyadi című sorozatról elárulta, két és fél éve dolgozik rajta, már az utómunkáknál, a vágásnál tartanak. Rendezőként a tíz epizódból négy egyórás részt jegyez, és várhatóan 2024 végén kerülhet adásba a széria. Borbás István operatőr Svédországban él, 1981-ben érkezett meg Stockholmba, ahol a világhírű rendezővel, Roy Anderssonnal került kapcsolatba. Az elmúlt harmincvalahány évben közösen alakították ki Andersson játékfilmjeinek egyedi látványvilágát. Andersson írónak készült, szövegei Borbás szerint olyan pontosak, mint Beckett vagy Ioneso írásai. Arra törekedett, hogy a film is ugyanolyan szabadon használja a fantáziát, mint az irodalom. Ez volt a rendezői programja: szabaddá kell tenni a fantáziát, és olyan képeket kell létrehozni, amelyekbe a néző is beleteheti a maga gondolatait. Majdnem csak amatőr szereplőkkel dolgoztak. Szerinte Svédországban csak százötven olyan színész van, akivel érdemes lenne dolgozni, de van 150 ezer olyan izgalmas karakter, akivel érdemes filmet csinálni. Például egy nyomdász elképesztően sikeres filmszereplővé vált.
Marton Árpád és Bokor Balázs, a Hollywood híres magyarjai című könyv szerzője a szegedi bemutatón
Önmagukban is megérnének egy-egy filmet azok az érdekes sztorik, amelyeket Bokor Balázs mesélt el Marton Árpádnak a Hollywood híres magyarjai című könyvének szegedi bemutatóján a Csőke József teremben. A 440 oldalas kötetből – melynek előszavát Szabó István Oscar-díjas filmrendező írta – kiderül, egy előző könyvben összegyűjtött 59 magyar vagy magyar származású Oscar-díjas filmesen kívül is rengeteg magyar dolgozott az az amerikai filmiparban. Az ő emlékezetüket is igyekszik megőrizni, ápolni a 2016 óta működő Hollywoodi Magyar Tanács.
Bokor Balázs mesélt Hajmássy Ilonáról – Ilona Massey-ről –, aki színésznő és koloratúrszoprán volt. A harmincas években bécsi operaház színpadáról jutott ki Hollywoodba, ahol keresett filmszínész lett, Marilyn Monroe-val és Lugosi Bélával is csinált közös filmet. Egyike annak a több mint harminc magyarnak, akik csillagot kaptak a hírességek sétányán. 1956-ban már visszavonult, amikor a magyar forradalom támogatójaként petíciót vitt a Fehér Házba. Donald S. Dawson tábornok, aki a kormányzat nevében hivatalosan átvette a dokumentumot, még ugyanabban az évben feleségül vette Ilonát. Amikor az asszony 1974-ben rákban elhunyt, hazahozta a hamvait és édesapja nagykőrösi sírjára szórta.
Állítólag Sztálinnak és Hitlernek is egyik kedvenc filmszínésznője volt Gaál Franciska, aki már a harmincas években forgatott Németországban és Hollywoodban. Az életét az mentette meg a II. világháború végén, hogy a szovjet katonák felismerték. Utána még Moszkvában is turnézott, majd férjével Amerikába menekült. Elfeledve, szegényen halt meg.
A Kiscigándon született Guttman Dezső, Dave Gould néven a Metro-Goldwyn-Mayer filmgyár táncigazgatója, kétszeres Oscar-díjas koreográfus lett mielőtt 1939-ben megszüntették ezt az Oscar-kategóriát.
Természetesen szó esett Cukor Adolfról – Adolph Zukorról –, a magyar származású producerről, a Paramount Pictures filmvállalat alapítójáról, a hollywoodi filmgyártás egyik létrehozójáról is, aki 1891-ben, 18 évesen vándorolt ki Amerikába. 1913-ban készítette el az USA egyik első nagyjátékfilmjét The Prisoner of Zenda címmel. 1949-ben életművéért Oscart kapott, majd a hírességek sétányán csillagot is. “Nem elég magyarnak lenni, jó, ha tehetséges is vagy” – ez szerepelt a legenda szerint az ajtaján. 103 évesen hunyt el Los Angelesben.
A legnagyobb hollywoodi rendezők között tartották számon a My Fair Ladyvel 1964-ben az Oscar-díjat is elnyerő George Cukort, aki az 1944-es Gázlángot és az 1954-es, eredeti Csillag születiket is rendezte. Annyi szórakoztató sztori hangzott el, hogy képtelenség mindet felidézni, akit érdekel a téma, annak szinte kötelező irodalom a lexikonszerű kézikönyvként, adatbázisként is használható kötet.
Az esti versenyprogramban két egzotikusnak is nevezhető nagyjátékfilmet láthatott a fesztivál közönsége. Kenny Roc Mumba rendező és Rick Joaquim operatőr filmje, a Can They See Us? egy albinizmussal született fiúról szól, és a zambiai sztár, John Chiti igaz történetén alapul, aki miután apja kitagadta, gyerekként túlélt egy brutális támadást. Végül a zenében találta meg önmagát, ami megváltoztatta az életét. Hihetetlenül erős történetet meglehetősen naivan meséli el a film, rettenetesen amatőrnek tűnnek a dialógusai, bájosan egyszerűnek a színészi játék, mégis beszippantja a nézőt a sztori. Több filmes szakember láthatóan elvesztette a türelmét a vetítés alatt, valószínűleg nem bírta tovább nézni a szakmai bénázásokat. Zambia filmművészetéről nem túl sokat tudok, de gyanítom, hogy nem lehetnek túl nagy hagyományai. Szerintem érdemes szurkolni nekik, hogy minél több saját történetüket mutassák a világnak meg saját színészeikkel, egyre profibban.
Különleges atmoszférája van Alejandro Quiroga rendező és Diego Robaldo operatőr Los De Abajo című filmjének, amely Bolívia klímaváltozás hatásaitól szenvedő, elsivatagosodó, déli részén játszódik. Gregório hagyományos gondolkodású, idealista farmer, aki csalódottan él falujában. Vissza akarja szerezni a családi birtokhoz tartozó csatorna vizét, amelyet Igrejas ezredes – a város polgármesterével összejátszva – térített el, hogy saját szőlőit öntözze. Gregóriónak szembe kell néznie a korrupcióval és a kíméletlen helyi hatalmasságokkal, miközben egyre kevesebb energiája jut kisfiára, idős szüleire és szerelmére. A szociografikus pontosságú, tragikusan záruló filmdráma emlékezetes képekkel egy reménytelen életforma pusztulásának is emléket állít.
Szöveg: Hollósi zsolt
Fotó: Kuklis István
Forrás: szeged.hu
