Tracie Holder workshop

2024. szeptember 27.

A fesztivál felvezető programjaként fogadjátok szeretettel Tracie Holder amerikai dokumentaristát, aki az érzékenyítő dokumentumfilmekről tart workshopot nektek.

Előadás időpontja: október 1. (kedd) 12:00

Előadás helye: Belvárosi Mozi

Az előadás angol nyelvű és ingyenes

Érzékenyítő, társadalmi változást hozó dokumentumfilm-készítés

Az előadás keretében arról lesz szó, hogy a jó dokumentumfilm miképpen vált ki belőlünk empátiát, és hogyan éri el, hogy a néző mások helyébe képzelje magát. A dokumentumfilmek valós emberek személyes történetein keresztül gyakorta mutatnak rá marginalizált, a figyelem fókuszából kiesett csoportok problémáira. Filmnyelvi megoldásaival a dokumentumfilm inkább a szívhez, mint az értelemhez szól, ezáltal van nagy hatással az emberre, kínál új perspektívát, és hoz a felszínre társadalmi problémákat. Az előadás során több olyan rövidfilmet, filmrészletet elemzünk, melyek dokumentarista eszközökkel érik el a bevonódást, amivel sikerült felhívniuk a figyelmet egy-egy társadalmi jelenségre, előkészíteni a változást .

Tracie Holder filmrendező, tanácsadó, producer és filmfinanszírozási szakértő. 2016-ban a Sundance Fesztivál Creative Producers ösztöndíjasa volt, workshopokat vezet, oktat és számos filmfesztivál pitching és tréning programjának zsűrijében szerepel. Többek közt elnyerte a Ford Foundation, a National Endowment for the Arts, a National Endowments for the Humanities, a NYS Council for the Arts, a CPB, az ITVS és a PBS/American Masters támogatását. Ügyfelei közé tartoznak a Docs Lisboa,  az IDFA, a Sheffield Doc Fest, a Firelight Media, a DOC NYC, a Creative Capital, a Chicken & Egg, a Black Public Media, a Unions Docs és a Gotham Media. Holder hosszú ideig a Women Make Movies tanácsadója volt, és az Abby Disney's Fork Films fejlesztési és finanszírozási stratégájaként dolgozott. Korábban a New York Women in Film igazgatósági tagjaként országos és helyi támogatási ösztöndíjakkal foglalkozó bizottságok munkájában vett részt.